Az Opeth progresszív death metal zenekar Svédországból. Zenéjükben olyan elemek is felbukkanak, mint akusztikus gitár és tiszta énekdallamok, valamint jazz, blues és progresszív rock hatások. A banda jellegzetessége, hogy az énekes Mikael Åkerfeldt mindkét énekstílusban, a tiszta hangokban és death vokalizálásban is jártas.
A death metal és a dallamos elemek keveredése miatt, az Opeth nem passzol tökéletesen a death metal műfajába és inkább dallamos death metalnak, vagy olykor a természetet és a vadont dicsőítő forest metalnak aposztrofálják, de azt is mondhatjuk, hogy nem lehet egyetlen műfajba besorolni őket. Egy másik tényező, amely megkülönbözteti az Opeth-et az átlag death metaltól, azok a dalszövegeik, amelyek kevésbé brutálisak, mint más death metal zenekaroknál, és gyakran költői megfogalmazásban szólnak a fájdalom gyönyörűségéről. A csapat nevét Wilbur Smith 1972-es regényéből, a Napmadárból kölcsönözték és az eredeti írásmódja Opet. A könyvben Opet a Hold városa.
A zenekart David Isberg alapította 1990-ben, Stockholmban, sok más emberrel közösen, akik túl hamar hagyták ott a bandát a megalakulás után ahhoz, hogy egyáltalán érdemes lenne említést tenni róluk. Isberg barátja, Mikael Åkerfeldt hamarosan csatlakozott az Opeth-hez, miután saját bandája, az Eruption kezdett megfáradni. Åkerfeldt gitározott, David Isberg énekelt, de a csapat többi tagjával együtt az Opeth nem volt túl meggyőző. Szükség volt további zenészekre. Åkerfeldt régi jó barátja, korábbi Eruption dobos Anders Nordin és Nick Döring basszer csatlakozott hozzájuk. A másodgitáros pedig Andreas Dimeo lett. Egy általános iskolában próbáltak, egy ott talált régi felszerelésen. Ez a felállás alig egy évig működött és egyetlen fellépésük volt.
Az első koncertjük után Andreas Dimeo és Nick Döring kilépett. A második bulira Kim Pettersson és John DeFarfalla érkezett a zenekarba. A bulit követően DeFarfalla kiszállt és nem is tért vissza 1994-ig. Pettersson még egy koncert erejéig maradt, de 1991 végén ő is ment. Azon a koncerten Peter Lindgren játszott basszusgitáron, de Kim távozásával, visszatért eredeti hangszerére, a gitárra.
David Isberg 1992 elején hagyta ott a bandát "zenei különbségekre" hivatkozva és mivel Mikael korábban már szerzett tapasztalatokat az Eruption-ben (melyet ő és Anders Nordin alapítottak), így ő lett az új énekes és azonnal elkezdtek dalokat írni Peter Lindgrennel. Több mint egy évig trióban próbáltak, de végül találtak új basszert Stefan Guteklint személyében, aki majdnem egy évig játszott velük.
Azután, hogy a Candlelight kiadó szerződést ajánlott nekik, Stefan Guteklint-et kirúgták. Első lemezüket az 1994-es Orchidot Johan DeFarfalla segítségével rögzítették, aki végül állandó tag lett. A Candlelight 1995-ben jelentette meg debütáló lemezüket. Az Egyesült Államokban két évvel később adta ki az albumot a Century Media. Az Opeth maga gondozta az anyagot, melynek hangmérnöke Dan Swanö volt. A lemezmegjelenést követően az Opeth Angliába utazott pár koncert erejéig. Egyik este a death metal egyik alapítójaként tisztelt, a Morbid Angel előtt játszhattak.
Az Opeth második albuma a Morningrise felvételei 1996. március-április hónapban zajlottak és később az év folyamán jelent meg a korong. Ismét Dan Swanö volt a hangmérnök és ezúttal a produkcióért is ő felelt. A lemez öt számot tartalmaz, mindegyik 10 perc fölötti játékidővel. A Morningrise megjelenését az Opeth első európai körútja követte, egy 26 állomásos turné a Cradle Of Filth társaságában. A turné végeztével Johan Farfallát kirúgták, Anders Nordin pedig a Brazil nevű csapatba távozott. A Morningrise-on található az Opeth leghosszabb dala, a 20 perc 14 másodperces Black Rose Immortal.
Harmadik lemezük az 1998-as My Arms Your Hearse idején csatlakozott hozzájuk Martin Lopez dobos, aki a szintén svéd Amon Amarth-ot hagyta ott az Opeth kedvéért. Nem sokkal a felvételek előtt igazolták le a basszusgitáros pozícióra Lopez barátját Martin Mendezt, de időhiány miatt a lemezen Mikael Åkerfeldt kezelte a négyhúrost. Ez a felállás (Åkerfeldt, Lindgren, Lopez, Mendez - plusz az új billentyűs Per Wiberg) alkotja az Opeth-et, a mai napig.
A My Arms Your Hearse változást hozott a dalírásban. A Morningrise 10 perc fölötti epikus számai helyett a My Arms Your Hearse rövidebb dalokat tartalmaz, átlag 6-8 perc hosszan. Az album szövegileg koncept-lemez, sötétebb mint az előző alkotás, az akusztikus átkötések kevesebb szerephez jutnak. Mikael énekstílusa is jóval death metalosabb: mélyebb és fenyegetőbb. A lemez Demon Of The Fall dala a rajongók kedvence és gyakran hallható ráadásként a koncerteken. Az utolsó szám, az Epilogue, egy 3 perces outro. A My Arms Your Hearse volt az utolsó korong, melyet a Candlelight jelentetett meg.
A Peaceville gondozásában kiadott negyedik lemezük, az 1999-es Still Life egy újabb koncept-album, amelynek története lényegében egy Melinda nevű nő viszonzatlan szerelme körül forog. Visszatér a Morningrise-on hallott egyensúly a pőre akusztikus gitár és a death metal elemek között. Az album további kísérletek terepe a sötét death metal összetevők és a tiszta, akusztikus részek között feszülő dinamikával. A Still Life minden bizonnyal az legnagyobb mérföldkő az Opeth hangzás fejlődésében. Ez az első anyag, melyen Martin Mendez basszusjátéka hallható és mindössze két zenekari próba után rögzítették. A Still Life eredetileg szeptember végén jött volna ki, de előbb október 4.-re, majd később október 18.-ra tolódott a megjelenés.
2001-ben a KOCH Records adta ki a Blackwater Park című ötödik albumot, ami komoly szakmai és kereskedelmi sikert hozott Észak-Amerikában. Az Opeth a Porcupine Tree frontember Steve Wilsont kérte fel producernek, aki emellett még háttérvokálozott, és néhány gitár és zongora részt is feljátszott a lemezre.
A következő évben megjelenő Deliverance szintén Steve Wilson és a KOCH Records segítségével készült el és felkerült a Billboard magazin Top100 Heatseeker listájára. A Deliverance öt 10 perc fölötti számot rejt (a Morningrise óta ez az első ilyen album) valamint egy hatodik, közel 2 perces instrumentális dalt. A Deliverance az egyik legsúlyosabb Opeth anyag, helyenként a Morbid Angelt idéző bevezetőkkel. Az Opeth folytatta kísérletezéseit az ütemváltásokkal és a szinkópákkal, ami elsősorban a Deliverance nóta végén és a lemezzáró By The Pain I See In Others-ben érhető tetten.
A Deliverance-szel párhuzamosan készült hetedik lemez, a Damnation egy vérbeli progresszív rock album, abszolút death metal jegyek nélküli, az 1970-es évek progresszív rockját felidéző alkotás. Ezt a korongot is Steve Wilson felügyelte, aki közreműködött a háttérvokálban, billentyűkön és az egyik dal (Death Whispered A Lullaby) megírásában. Mikael Åkerfeldt a nagymamájának ajánlotta a Deliverance és Damnation lemezeket, aki a felvételek idején hunyt el autóbalesetben.
2004-ben Lamentations címmel az Opeth megjelentette az előző évi, londoni Shepherd's Bush Empire-beli kétórás fellépésük videó anyagát dvd-n. A műsor két részből állt. Az első szettben előadták a teljes Damnation albumot plusz a Blackwater Parkról a Harvest-et. A második felvonásban a súlyosabb dalokat vették elő a Blackwater Park és Deliverance albumokról. A dvd tartalmaz továbbá egy 1 órás dokumentumfilmet a Damnation/Deliverance lemezek stúdiómunkálatairól a négy Opeth zenész és Steve Wilson tolmácsolásában, akik beszélnek az Opeth-ről, a két albumról és a felvételi procedúráról.
A legutóbbi turnéra Per Wiberg (Spiritual Beggars) kísérte el az Opeth-et billentyűsként. Azóta hivatalosan is bejelentették, hogy Per a banda ötödik tagja lett.
Az Opeth 2005. március 15-én vonult stúdióba, hogy rögzítse következő, Ghost Reveries című lemezét, melyet augusztus 30-án jelentet meg a Roadrunner kiadó.
Július 23-án lezárták a hivatalos honlap fórumát, hogy elejét vegyék a legújabb stúdió album kiszivárogtatásának. Egy új nem hivatalos fórum, már egy hónappal korábban elindult, ahol új fogalmat alkottak az Opeth zenéjének leírására: beautality.
Forrás: wikipedia.org |
AJÁNLOM AZ OLDALT
